Kleiszthenész a demokrácia megingathatatlan híve volt. Az athéniak odasereglettek a házához, és
könyörögtek neki, virágoztassa fel a poliszt. Kiállt a háza ablakába, végigtekintett az őt ünneplőkön, arcán
férfiasan büszke mosoly játszott.
– Akarjátok, hogy rendbe tegyem itt a dolgokat?
– Akarjuk! – zúgta a tömeg.
– Nos, akkor átalakítjuk ezt a rosszul működő rendszert. Ezentúl mindenki szavazhat. (Ováció, „Ez az,
Kleszi, add meg nekik”, bekiabálások.) Na persze, ez nem ilyen egyszerű – folytatta. – Mert köztünk
élnek a kerékkötők, a rosszarcok, akik nem szeretnek engem eléggé vagy mást gondolnak a
demokráciáról, mint mi. („Le velük!”, kiabáltak.)


[ Tovább... ]

"Szimbolikus, hogy egy új kormányzat mit tart a legfontosabbnak, melyek az elsők között elfogadott törvényeik.

A valódi rendszerváltáskor, 1990-ben, bő negyvenévnyi egypárti diktatúra és negyvenötévnyi szovjet megszállás után 1956 emlékének megörökítéséről rendelkeztek. Ez a magyar szabadság és szuverenitás deklarálását jelentette. 2010-ben a határon túlra került magyarok kettős állampolgárságának megadása nem tűrt halasztást; ez pedig a nemzet egységét testesítette meg, a trianoni szétszakítottságra adott apró orvosságot.
Most, amikor a győztesek úgy viselkednek, mintha velük kezdődne a történelem, és eddig mindenki – de legalábbis a sorozatban négyszer kétharmaddal nyerő pártszövetség – a demokráciát és a szabadságot ellopva csak gonoszságot és álnokságot művelt volna, a friss országgyűlés legfontosabbnak a népakarat korlátozásának becikkelyezését tekintette.
Vagyis: kivették a választópolgárok kezéből annak a döntésnek a lehetőségét, hogy bárkit megválasszanak, akit akarnak és erre alkalmasnak tartanak. Sem miniszterelnök, sem képviselő nem lehet az, aki már háromszor elnyerte a bizalmat (vagyis a szavazók szerint erre jó eséllyel rá is szolgált).

Miután elvágták egy tapasztalt, gyakorlott politikusgeneráció megteremtésének a lehetőségét, gyorsan belegyalogoltak a magyar történelembe is. Gazdasági, oktatási, egészségügyi, honvédelmi vagy akár közbiztonsági rendelkezések helyett, előre vették a vármegye elnevezés eltörlésének sürgető gondját."

https://vasarnap.hu/2026/07/04/ungvary-zsolt-evezredek-es-percemberkek/

Ungváry Zsolt írása a vasarnap.hu-n.

(...)

„Hogyan legyek híres?” – töprengett. „Igazi médiasztár, nők kedvence! Olyan híres, mint ez a templom, olyan gazdag, mint Kroiszosz. De legalábbis valami különleges alak, akit sűrűn emlegetnek. Az olimpiászt nem tudom megnyerni, az igaz. Drámát sem tudok írni. A matematika örök rejtély számomra. És úgy általában, nem értek semmihez…”

Nézte a templomot, melynek tetőzete cédrusfából volt, szentélye arannyal díszített, akárcsak Artemisz fából faragott szobra. Az emberek özönlöttek ide, hogy lássák, és büszkék lehessenek rá, mit alkotott a kis-ázsiai géniusz.

„Megvan”, csillant fel a szeme. „Tönkreteszek valami szépet és jót, hogy emlékezzenek rám. Megkeserítem a hellének életét, beléjük marok ott, ahol a legjobban fáj. És akkor fennmarad a nevem örökre.”

A következő este visszatért, és felgyújtotta a templomot. Nem is szégyellte, nem is rejtegette, még kérkedett is vele.

https://demokrata.hu/velemeny/a-gyujtogato-1196910/
Ungváry Zsolt Jobbszél-jegyzete a Demokratában és a demokrata.hu-n.